2011. május 31., kedd

Konzervatív bugyikák

Magam is meglepődtem, de akad olyan barátném, aki szerint a Szex és New York "ordenáré". Csak, ha jól csinálják, mondotta volt a klasszikus pedofil, de ebben speciel igaza volt. Sarah Jessica Parker azonban már akkoriban sem csinálta túl jól, merhogy sose vette le a melltartóját, jó, hogy nem a hálóingén volt egy lyuk. SJP ugyanis a valóságban egyáltalán nem Carrie. Az egy dolog, hogy nem szereti mutogatni a testét, szíve joga, bár akkor nem értem, miért érezte jó ötletnek elvállalni egy szexről szóló sorozat főszerepét. A férje homoszexualitásáról szóló pletykák megint csak más lapra tartoznak, ha úgy is van, az ő dolguk, csak sajnálom, hogy emiatt hazudniuk kell. Azt viszont nem fogom, miért öltözteti ikerlányait úgy, mintha Sarah Palin unokái lennének. Mindez azért is érdekes, mert SJP a fiát nem járatta idióta holmikban, csak a lányainál szállt el ebbe az irányba. Miért kell egy kislánynak, akármilyen zsenge korú is, bugyiban mászkálni az utcán?

2011. május 27., péntek

Ahogy a jóisten


Furcsa népség a modellek, legtöbbjüknek köze nincs a róluk készült fotókhoz. Smink nélkül valószínűleg fel sem ismernénk őket az utcán, némelyiküket a köznyelv valószínűleg csúnyának is nevezné. A vogue.com-on most megmutatnak egy rakás szupermodellt (aki nem ismeri a nevüket, ne ugorjon ki az ablakon, kicsit nagy a fluktuáció arrafelé) smink és photoshop nélkül, elég érdekes. Imádnivalóan karikás a szemük például. És persze csak a művészi hatás kedvéért fekete-fehérek a képek. Nem.
Itten pont Natalia Vodianova látható, az a helyzet, hogy mindenféle beavatkozás nélkül is vonzó teremtés, és még nem is teljesen hülye, mint mondjuk Rosie Huntington-Whiteley, aki még modellnek is szar, mert egyetlen ostoba szexifészt tud produkálni, meg a mellét összenyomni. Persze az Natasa esetében is igaz, hogy inkább valamiféle vászon, amit a fotósok, sminkesek, grafikusok töltenek meg tartalommal.
Egyrészről lenyűgöző az átváltozási képességük, másrészről meg ijesztő, mennyire képesek háttérbe szorítani a saját személyiségüket. Már ha van nekik, csak hogy hű legyek a bitch image-hez.

Itt lehet megnézni a többi fotót, tessék kattintani.

2011. május 25., szerda

Léber Barbara fürdőruhák

Léber Barbara amúgy sem a kedvenc divattervezőnk (lehet, hogy azért mert csúnya és ízléstelen ruhákat tervez? Ki tudja...), de ez a fürdőruhakollekció minden várakozásunkat alulmúlta. Egész egyszerűen elmondhatatlanul ocsmány mindegyik, kivétel nélkül. A tacky szó nem tudja kifejezni, hogy mennyire gagyik, ráadásul még használhatatlanok és előnytelenek is. Ezeknek darabja 25-65 ezer forint (LOL) és valamiért "couture"-nak nevezik őket, ami az anyagok és varrás minőségét elnézve egészen nevetséges. Mellesleg különös tehetségre vall, hogy sok magyar tervezőnek valahogy sikerül minden lookbookját úgy stylingolnia, hogy teljesen olyan, mintha a 90es években fotózták volna, ez sem kivétel.




Sofia Coppola megházasodik


Azt hiszem nem tudok elképzelni sem menőbb esküvőt, mint amilyen minden bizonnyal Sofiáé és Thomas Marsé (a Phoenix énekese) lesz. A ruhák, a vendégek, a helyszín, atyám. Mellesleg egy olasz villában lesz, ami a család őseié volt. Tippjeim az esküvői ruha tervezőjére: Phoebe Philo vagy Marc Jacobs. Persze simán lehet, hogy végül vintageben lesz. Ja, és ami nagyon durva: ez a nő 40 ÉVES, mindeddig abban a hitben éltem, hogy maximum 35, elképesztően jól néz ki.

A fekete férfi


Tudom, hogy Barack szereti a kényelmes ruhákat, és ezért még azt is elviseli, amikor a nagyifarmerje miatt cseszteti az amerikai média. De azért frakkot csak nem kell annyit hordania, hogy muszáj ennyire szarul szabott darabot viselnie. Ez a pasi nem törpe, mégis annak látszik a helytelen szabás miatt. Akárki csinálta, szégyellje magát. Gondolom, nem Tom Ford, mint az asszony rucija.
(Viszont Böske egész vállalhatóan néz ki, a táskájától eltekintve.)

fotó: The Prime Minister's Office via flickr

Gemma Arterton az Egy tiszta nőben

Még nem olvastam el a könyvet, az Egy hölgy arcképe túlságosan megviselt anno, de a BBC feldolgozást megszerzem. Persze a BBC drámákért rajongani a baszatlan picsa-klisé elengedhetetlen része, de nem érdekel, némelyik olyan gyönyörű, hogy sírok és az Austen feldolgozások között egy csomó jó van. Ezt a darabot ezen képek után lehetetlen nem megnézni, mert ha Gemma így néz ki benne, akkor bármikor feláldozok a látványért néhány órát az életemből.

A cannes-i férfi


A nők cannes-i öltözködését sokan elemezték, a végére már túl sok volt mindenből. Káprázott a szemünk a sok flittertől, fodortól, elképzelni is szörnyű volt, milyen érzés lehetett azokban a cipőkben járni és mindenki mutogatta mindenét (kivéve Sarah Jessica persze). Ilonka szerint a divattervezők tutira lefizetik a sztárokat, hogy viseljék a ruháikat és én hiszek neki, de ettől még elég röhejes a jelenség minden résztvevő részéről. Tőlem Cavalli akárhány sztárt rávehet, hogy vonuljon a ruháiban, akkor sem fogok egy vászon maxiruháért 800 ezer forintot fizetni az Andrássy úti boltban. Ja, persze nem én vagyok Cavalli elképzelése az ideális vásárlóról, hiszen szoktam gondolkodni.
Na, a lényeg az, hogy elég a nőkből. És akkor itt van az édes kis teremtés, Ryan Gosling, akiért régóta dobog kicsi szívünk. Ilonka a maga romantikus természetével persze a Notebook miatt szereti, magam inkább a Lars and the real girl alapján figyeltem rá fel. Cannes-ban a Drive miatt járt, érdemes megnézni a trailert, ütős és Ryan nagyon dögös benne. Ahogy ebben az öltönyben is, amit lehet, hogy máson undorítónak találnánk, de a jóember elviszi. Egyetlen kínzó kérdés maradt: tényleg piros a zoknija?
fotó: Montblanc

2011. május 24., kedd

Michelle, mindig













Csinosak persze, de a legmeglepőbb mégis az, hogy Michelle Obama és Samantha Cameron teljesen normális, hétköznapi embereknek tűnnek a képen. Persze az átlagnő nem feltétlenül visel Roksanda Ilincicet, ahogy Michelle vagy Peter Pilottot, mint Samantha. Akkor is cukik és külön szeretjük a körülöttük lévő lakást, ami egyébként a brit miniszterelnök hivatalos otthona a Downing street 10. alatt. Körülnéznénk benne szívesen. Ha adnak teát.
(Hah, nem is Downing street 10., hanem 11. és ez már a második konyhájuk, erről még lesz szó.)
Fotó: The White House via flickr